Siker hátán siker

Mindenek előtt magyarázni szeretném a fenti címet. Amikor “siker”-t emlegetek, nem a mindennapi magyar nyelvbe átvett jiddis “siker” szót említem, ami ‘részeget’ jelent. Bár igazán stílszerű, hogy Sztálin annakidején magyar fordításban azzal a címmel írt cikket, hogy “Akiknek a siker a fejébe szállt”. Ha siker, hát persze, hogy a fejébe szállt. A 19. században sok jiddis szó illeszkedett be a beszélt magyar nyelvbe. Igy került a budapesti nyelvbe a mázli, a haver, a sóher, a halef, a behemót, a majré, a szajré és egy tucatnyi más jiddis szó. De a címben használt siker szó nem az a ‘siker’, vagyis a cím nem azt jelenti, hogy ‘részeg részeget visz a hátán”, hanem jó teljesítmények sorozatát.

De térjünk a lényegre. Orbán Viktor nagyon elégedett gazdaságpolitikájával. Ez nem meglepő, mert ő általában nagyon elégedett magával. Büszkén hivatkozik a sikeres gazdasági növekedésre. Valóban, 1990-ben az egy főre jutó magyar nemzeti jövedelem kereken 6.3 ezer dollárt tett ki, de napjainkra a 16 ezer dollárt is meghaladja. Ez bizony azt jelenti, hogy a magyar jövedelmi színt két-és-félszeresre emelkedett a rendszerváltás óta eltelt 34 év alatt, mely évtizedek zömében, összesen immár mintegy 19 éven át, Orbán Viktor volt az ország kormányosa (vagy Kormányzó Úra). Ez adott alapot számára, hogy 2017-ben bejelentse, hogy 2030-ra Ausztriát és más uniós országokat is lehagyunk majd. Az önbizalomban nem volt hiány. 2024 decemberében kidülledt mellel (hassal?) deklarálta : „Először átrendezzük az európai párttérképet, és utána át akarjuk venni az európai parlamenti többségen keresztül az Európai Bizottság irányítását is”. Mindenre van bölcs magyar közmondás. Ami ide kívánkozik: “Sokat akar a szarka…”

Hagyjuk azonban ezt a gyerekes versenyt. Nézzük 2010 óta, mióta Orbán Viktor egyhuzamban kormányon van, hogyan is áll Magyarország gazdasága az Európi Unió átlagához hasonlítva. 2010-ben a magyar egy főre jutó jövedelem az Unió átlagának 63 százalékát érte el, 2023-ban viszont már 77 százalékát. Természetesen mindenki lépegetett, s végülis Magyarország helye Európán belül alig vátozott: 2010-ben, amikor Orbán kormányra került a világ 196 országa között a jövedelem színtet tekintve az 58-ik helyet foglalta el. 2023-ban pedig az 57-ik helyet. Közismert, hogy Európában 50 állam van. Ezek tehát nem európai színtek, ez nem igazán áttörés. Magyarország csak Horvátországot, Szlovákiát, Lettországot, Bulgáriát és Görögörszágot előzi meg, de, nem beszélve a Nyugatról, már lemarad Románia mögött is.

És hogyan is állunk a sokat emlegetett Ausztriával? Erről már korábban is írtam, most tehát csak a lényeget: 1990-ben, a rendszerváltás idején Ausztria fejenkénti nemzeti jövedelme 16.806 dollár volt, Magyarországé 6.348 dollár, vagyis 38 százaléka az osztráknak. Egy-harmad évszázad elteltével napjainkban, miközben, hadd ismételjem, majdnem két évtizeden át Orbán Viktor volt kormányon, az osztrák fejenkénti GDP 51 ezer dollár, a magyar 16 ezer. A 2020-as években tehát a magyar színt az osztráknak csak 31 százalékát éri el. Jelentősen kevesebbet, mint 1990-ben.

Érdemes külön is rápillantani a lakosság fogyasztási színtjére, hiszen az ember nem nemzeti jövedelemből él, hanem az elfogyasztott termékekből. A kép meglehetősen megdöbbentő: a nemzeti jövedelemhez viszonyítva a fogyasztás csak annak 70 százalékát éri el, miközben Lengyelországban 83, Csehországban 81 és Szlovákiában 77 százalekát. Más szóval, a nemzeti jövedelemhez képest a lakosság fogyasztása nagyon alacsony, amit semmi más nem magyarázhat, mint a lakosság egyes rétegeinek nagyon egyenlőtlen, és az alsóbb társadalmi rétegeknek aránytalanul alacsony fogyasztási színtje.

Ha mélyebben belenézünk a magyar gazdaság teljesítményeibe, súlyosabb zavarokat is felfedezhetünk. A munka termelékenysége például jóval kedvezőtlenebb képet mutat, mint a GDP általában. Ez csak az Unió átlagának 64 százalékát éri el, ami egyben azt is jelenti, hogy az Unió legfejlettebb országai színtjének még felét sem. Az innovációs képesség a legjobbaknak csak alig több mint egyharmadát és az Unió átlagának ugyancsak alig több mint felét súrolja.

És ezen a ponton ismét belelütközünk a más összefüggésekben is sokat szidott akkumulátor gyártási program elhibázottságába. A kritikák általában azt tették szóvá, hogy rossz döntés egy erősen energia- és víz-igényes, ugyanakkor rendkívül szennyező gyártási ágra alapozni a magyar gazdaság fejlesztését. Itt ehhez most hozzátehetem, hogy az akkumulátor gyártás – mint általában a villamos berendezések gyártása – esetében a felhasznált anyaghoz és energiához hozzáadott érték mindössze 19 százalékot tesz ki, s ez a magyar gazdaság esetében a harmadik legalacsonyabb jövedelem, mivel a feldolgozóipar átlagosan 24, a szolgáltatások pedig közel 59 százalékos értéknövelést biztosítanak.

Az elmúlt években a kormány mintegy ezer milliárd forintnyi állami támogatást nyújtott a Magyarországra települő elektromos autógyáraknak és akkumulátor gyáraknak. A környezetvédelmi, munkaerőpiaci, energiapolitikai szempontok mellett az ágazat hozzáadott érték termelő képessége is azt mutatja, hogy ezen ágazatoktól nem várható valóságos modernizációs fordulat, amire szükség lenne. Egyelőre korainak tűnik megrészegedni a sikertől. Ehhez eleve ‘sikernek’ kell lenni.