Összetört zongorák

Ázsia kulturális előretöréséről akarok beszélni a zene világában. Ez azonban összefügg Ázsia gazdasági előretörésével. Ázsia 1970-ben együttesen a világ megtermelt összjövedelmének 15 százalékát produkálta, 1980-ra már részesedését 20 százalékra, majd 2009-re 30 százalékra emelte, s ma a világ összjövedelmének 39 százalékát állítja elő. A növekedést elsősorban Kelet-Ázsia és India produkálta. A mai világgazdasági átalakulás egyik legfontosabb tényezője kétség kívül Ázsia, ahol a világ lakosságának kereken 60 százaléka él.

Mi történt ezalatt a zenében?

Az idősek még biztos emlékeznek rá, hogy milyen szenzácót keltett az 1970-es években, hogy a magyar televízió által is közvetített karmesterversenyt Kobajasi Kenicsiro nyerte meg. A karizmatikus japán zenész később tíz évig volt az Állami Hangversenyzenekar fő karnagya. Nem telt bele egy-két évtized, és ez többé nem is olyan kivételes és egzotikus; egyre több ázsiai nevet kezdtünk hallani a koncertéletben. A kínai családban született világhírű csellista Yo Yo Ma és az ugyancsak a világ élvonalába tartozó két kínai különleges zongora virtuóz, a teátrális Liszt Ferencre emlékeztető Lang Lang és az öltözködési konvenciókat bokorugró ruháival alaposan felrúgó Yudzsa Wang rendszeresen fellép a világ legjelentősebb zenei szinpadjain. Zerlinát a Metropolitan Opera nemrég mozikban is közvetített előadásában egy kiváló kínai szoprán, Ying Fang énekelte.

Ez ma már természetes. Az ázsiaiak, közöttük legnagyobb számban a kínaiak meghódították a nyugati zenei világot. Az Egyesült Államok egyik kiemelkedő zeneiskolája, a los angelesi Colburn Konzervatórium záró hangversenyén, melyet a közelmúltban meghallgattunk, a végzős diákok között mindössze két fehér fiatal volt, a 18 éves kitűnő magyar hegedűs Hodos Dániel és a még nála is fiatalabb, már érett fuvolaművész Nikka Gerschman, a  többiek vagy harmincan, mind magas fokon képzett, kiváló zenészek, Kelet-Ázsiából jöttek vagy származtak és kerültek be a különlegesen szigorú szűrővizsgák után . A többi hires amerikai zeneiskolában is hasonló a helyzet. Ez önmagában is megdöbbentő lehetne, de különösen az, ha meggondoljuk, hogy az ázsiai és azon belül a kínai zenének hagyományosan nem sok köze volt az európai zenéhez, gyökeresen eltért attól, hangszereik is – a pipa és az erhu - mások voltak. A kínai opera hasonlóképpen gyökeresen eltért az európai operától, s annak hangzásaira még csak nem is emlékeztet. Egy hangversenyén Lang Lang mellett fellépett apja is az egyik ősi kínai húros hangszerén játszva, ami számunkra idegen, amolyan nyávogós-nyekegős hangzású zeneszerszám volt. Az európai zene csak a XVII. századtól vált ismertté Kínában, amikor Matteo Ricci jezsuita szerzetes megismertette a zongora elődjét és a nyugati zenét a kínai udvarral, és négy eunuch megtanult játszani a zongora ősén, a klavichordon. Ekkor indult lassan útjára a nyugati zene, és a nyugati zenei eszközök fokozatosan meghódították Kínát.  A XVIII. század elején több kötetes enciklopédia ismertette meg a nyugati zene elméletet, és Európában kiképezett udvari zenészek működtek már.

Még inkább meglepő, ha felelevenítjük, hogy alig több mint négy évtizeddel ezelőtt Mao hirhedt “nagy proletár kulturális forradalma” 1966 és 1976 között sok más mellett dühödten fordult minden ellen, ami nyugati, beleértve a “nyugati zenét,” sőt nyugati zeneszerszámokat is. Mao mindezt ki akarta irtani mivel hivatalos államvallásá vált nézete szerint “minden művészet osztálymeghatározottságú és politikai indítékú”. Ennek jegyében a szó szoros értelmében gyilkos hadjárat indult a nyugati zene és zeneszerszámok ellen, melyeket “a nyugati imperializmus maradvány szemetének” minősítettek. Így vált például Debussy az európai imperializmus képviselőjévé. ĺgy történt, hogy letartóztatták és megkínozták azokat, akik Beethoven zenéjét hallgatták. A kulturális forradalom végletesen brutális éveiben mintegy 3-4 millió embert öltek meg s további 5-6 milliót “átnevelő táborokba” zártak. A kulturális forradalom első éveiben bezárták az iskolákat és egyetemeket és a diákokat falura küldték átnevelésre. Mindez nem kímélte a zenei világot sem. A Sanghaji Konzervatórium húsz professzorát és diákját ölték meg. Amikor később a világhírű hegedűművész, Isaac Stern Sanghajban járt, egyetlen működőképes zongora sem volt az országban. A sanghaji konzervatórium 500 zongoráját is összetörték.

Kína útja azóta is meglehetősen göröngyös. A nyugat-ellenességnek mély gyökerei vannak és a mai kínai vezetés is osztja ezeket az érzelmeket. Ennek ellenére a kínai zenei élet mégis visszazökkent a normális vágányokra. Az összetört zongorák országa fél évszázad múltán a világon gyártott zongorák 80 százalékát  állítja elő. Több diák tanul Kínában zongorázni, mint Európában, Észak- és Dél Amerikában összesen. A mai Kínában a zeneoktatás a tananyag szerves része. A kilenc éves kötelező iskolai tanulmányok során a kínai diákok már az első és második osztályban is tanulnak zenét, s a harmadiktól a hatodik osztályig már hangszereken is játszanak. Az elemi iskolában már megtanulnak egy hangszeren játszani, s a középiskolában egy második hangszeren is. Minden diák kétszer egy héten találkozik zenetanárokkal.

Ennek alapján érthető, hogy a leghíresebb nemzetközi zenei versenyeket egyre gyakrabban nyernek meg kínaiak. A Van Cliburn Versenyen, mely Texasban zajlik fiatal – 13-17 éves – művész-jelöltek számára a 24 finalista közül legutóbb 19 kínai és más ázsiai fiatal volt. Kína után fokozatosan fiatal dél-koreai zenészek is kezdtek előre törni. Az ő nevüket nekünk még nehezebb megjegyezni, mert általában három részből állnak. 2014-ben Hwang Su-mi, 2015-ben Lim Ji-young nyerte az Erzsébet királynő énekversenyt Brüsszelben, s az utóbbi évben a zongoristák Chopin és Busoni nemzetközi versenyének is koreai nyertese volt, Cho Seong-jin, illetve Mun Ji-yeong. Dél-Koreában valószínűleg a kisgyerek korból induló intézményes tehetség-felkarolás és -gondozás játszik nagy szerepet, amelynek keretében speciális programokban, illetve iskolákban tanulnak a különleges adottságú gyerekek.

Ázsia élretörése kapcsán két tényezőt kell kiemeleni. Egyrészt az európai zene hatalmas terjedését, nemzetköziesedését, a hagyományos ázsiai zene háttérbe szorulását és az ázsiai kontinens zenei meghódítását. Ez találkozott össze az ázsiai mentalitással. Közismert, hogy a zenei tanulmányok különleges kvalitásokat és teljes odaadást követelnek. A sikeres zenészek mind kora gyermekkorban kezdtek zenét tanulni, és ez fiatal éveiket úgyszólván kitöltötte. Ebben a család szerepe is jelentős. Ismert, hogy a különleges zongorista tehetséget, Fischer Annie-t gyermekkorában még meg is pofozták, ha nem gyakorolt eleget. Az ázsiai családok ismert magas követelmény rendszere tehát nem kis tényező ebben a sikertörténetben. Egyes ázsiai szülők úgyszólván belekényszerítik a kicsiny gyerekeket a mindennapi sokórás gyakorlásba. Mivel hangszeres zenélésben a tehetség mellet majdnem azonos értéke van a különleges szorgalomnak a hagyományos ázsiai népi mentalitás, a hangya szorgalom óriási szerepet játszik a sok tehetség kibontakozásában. Kína, Japán és Dél-Korea a nemzetközi zenei világ élvonalába emelkedett. Remélhetjük, hogy Hodos Dani és Nikka Gerschman megállják a helyüket a páratlan versenyben.