Németek a világban
Édesapám, még az Osztrák-Magyar Monarchiában született generációja számára természetes volt, hogy a magyar mellett németül is tudtak. Egy híres anekdóta azonban megkérdőjelezte, hogy ez a tudás általános lett volna. E szerint Bánffy Dezső a 19. század utolsó éveinek (1895–1899 ) magyar miniszterelnöke audiencián volt Ferenc József császárnál és rettenetesen rossz németségével arra indította őt, aki tökéletesen beszélt magyarul, hogy azt javasolja a miniszterelnökne:, “Bánffy, beszéljen nyugodtan magyarul”. Erre hangzott el Bánffy tört németséggel adott híres válasza: Fenség “ik musz mik üben” (még gyakorolnom kell).
Magyarországon a német ajkúak megjelenése egyidős az államalapítással. I. István király felesége, Gizella, bajor hercegnő volt. Vele német lovagok, papok, és földművesek érkeztek az országba. 1150 és 1350 között két nagy német betelepítési hullám, majd 1686 és 1787 közötti betelepítések jelentős német kisebbséget építettek ki az országban. A németek betelepülése meghatározó volt a városok fejlődésében. A török hódoltság után az elnéptelenedett országrészekre német parasztokat telepítettek be. A németek a nyugati szellemi irányzatok képviselői voltak, de közben megindult asszimilációjuk a magyar középosztályokhoz.
De nem minden magyar küszködött a némettel. Sok német hátterű magyar a magyarral állt hadilábon. A legszélsőségesebb eset a magyar hírességek közül Liszt Ferencé, aki őszinte magyar hazafi volt, de nem tudott egyáltalán magyarul. “Legnagyobb örömöm lesz életemben, ha megtanulom anyanyelvem” – mondta egyszer. Erre azonban soha nem került sor. Más híres német hátterű magyarok sokkal jobban tudtak németül, anyanyelvükon, mint magyarul. A kor leghíresebb magyar orvosa, Semmelweiss Ignác, kevésbé tudott magyarul, mint németül, hasonlóképpen Ganz Ábrahám és Feszl Frigyes is. És igazán meglepő, hogy Erkel Ferenc anyanyelve is német volt, de később, iskolás korában jól megtanult magyarul. Otthon németül beszéltek. A Kossuth által joggal ”legnagyobb magyarnak” nevezett Széchenyi Istvánnak is otthonosabb volt a német nyelv, mint a magyar. Mint mondta: “Mi az országos tárgyakat, úgymond, otthon (házi körben) németül vitatjuk! itt (az ülésben) magyarul szólunk róluk”. Barátai nem Pistának, hanem (Stefan után) Stefinek becézték.
A Monarchia hamarosan felbomlott, s a németet sok területen felváltotta a cseh és szlovák, a magyar és szlovén. Ebből a szögből úgy tűnt, hogy a német nyelv Magyarországon visszaszorulóban van.A magyarországi németek asszimilációjának folyamata azonban nemcsak megtorpant, de visszájára is fordult a II. világháború után. 1945 májusában a magyar kormány felkérte a győztes hatalmakat, hogy járuljanak hozzá a magyarországi németek kitelepítéséhez. Ezt jóvá is hagyták. A kollektív bűnösség, a náci Németországgal való együttműködés okán elrendelték mindazok kitelepítését, akik az 1941-es népszámláláskor németnek vallották magukat. Végülis a német lakosság mintegy felét kitelepítették, illetve a Szovjetunióba hurcolták kényszermunkára. A maradék németség ezt követően gyorsan asszimilálódott és az 1980-as években csupán minden tizedik német gyerek tudott németül. Így ma csupán kereken 20 ezer főre, az ország lakosságának alig több, mint 0,2 százalékára tehető a németek aránya.
Ha a pontos számokat nem is, de azt a tényt a világ lakosságáról nagyjából sokan ismerik, hogy 1.4 milliárd kínai és 1.4 milliárd indiai mellett 464 millió spanyol és 400 millió angol anyanyelvű, összesen 3.7 millíárd ember teszi ki a világ 8.1 milliárdos lakosságának kereken 46 százalékát, vagyis közel felét. Az azonban kevéssé ismert, hogy mekkora szerepet játszik ma a világ népességében a németség és a nyelvek között a német nyelv. A 80 milliós Németország és a 9.2 milliós Ausztria német anyanyelvű. De igazán meglepő, hogy a világon 130 millió ember tekinti anyanyelvének a németet. A német ugyanis hat európai országban - Németország és Ausztria mellett Svájcban és Liechtensteinben, az olaszországi Dél-Tirolban és Hollandiában is hivatalos nyelv. A világ 42 országában – közöttük Braziliában, Argentinában, Ausztráliában Bolíviában, Kanadában, Chilében, Peruban és Paraguayban - 7.5 millió főt kitévő, jelentősebb német kisebbség él.
A latin amerikai német települések története a 19. század első évtizedeire nyúlik vissza. 1824 januárjában érkezett az Argus nevű hajó, fedélzetén 280 német bevándorlóval Rio de Janeiroba. A következő évtizedekben negyed-millió német talált hazát Braziliában. Az ottani kormányzat ‘europaizálni’ akarta az országot és csábította a bevándorlókat. Az újonnan betelepülő családok 77 hektár földet, földművelő eszközöket és állatokat, s az első két évben még pénzügyi támogatást is kaptak. Mint 1827-ben egy újonnan betelepült német írta haza családjának: “Itt akkora darab földet kapsz, mint egy németországi megye”.
Mikor az Oroszországba betelepült németek privilégiumait megszűntették, az un. Volgai németek tömegesen emigráltak Argentinába a 19. század harmadik harmadában. A második nagy betelepülési hullám jól ismert módon a II. világháború végén történt nácik tömeges odatelepülésével.
2004 óta hat németül beszélő ország – az előbb említett országok mellett még Belgium és Luxembourg részvételével - évente összejöveteleket tart. A világon továbbá közel 60 millió ember tanulta meg a német nyelvet. A világban kiadott könyvek közül minden tizedik német nyelven jelenik meg.
A klasszikus bevándorló országban, az Amerikai Egyesült Államokban 45 millió amerikai német eredetű. (Nem hoz dicsőséget számukra, hogy az USA mai elnöke, Donald Trump is közéjük tartozik.) Oroszországban a német származású Nagy Katalin cárnő uralkodása óta 0.8 millió német eredetű ember él. A magyar olvasó számára nem meglepő, hogy Erdélyben a 12. században betelepedtek a szászok, majd a 17-19. századok között a Bánátba a svábok.
Az már annál inkább különösnek tűnik, hogy a dél-nyugat afrikai Namibiában is 20 ezer német él, ami csak azért természetes, mert az a terület 1884 és 1915 között német gyarmat volt. Eredetileg ezt a földdarabot egy Adolf Lüderitz nevű német kereskedő vásárolta meg és kérte a német kormány védelmét. Otto von Bismarck kancellár azonnal német területnek nyilvánította dél-nyugat Afrikát. 1890-ben a Helgoland-Zanzibar megállapodás után kiterjesztették főhatóságuk területét és nagyobb arányú német bevándorlás indult meg. Végülis ha egy ország hatalommá akart válni, ahhoz gyarmatokra volt szüksége, de Németország ebben jócskán lemaradt nyugat-európai versenytársai mögött, hiszen csak a német egység megteremtése után gondolhatott, mint ország, gyarmatosításra.
Sokan, sokféleképpen viccelődtek a német nyelv bonyodalmai miatt. Mark Twain persze nem maradhatott ki közülük. “Mikor az irodalmi német fejest ugrik egy mondatba, sokáig nem látod őt, egészen addig, amig az Atlanti óceán túlsó partján ki nem bukkan, fogai között az igével.” Nyelvtanulási kudarcát másutt is megörökítette: “Filológiai tanulmányaim örömmel töltöttek el, hogy egy tehetségesebb ember meg kell, hogy tanuljon angolul (kivéve a helyesírást és kiejtést) harminc óra alatt, franciául harminc nap alatt, németül pedig harmic év alatt. Amiből az következik, hogy ez utóbbi nyelvet alaposan le kell nyírni és javítgatni, finoman félretenni a holt nyelvek közé, mert csak a halottaknak van idejük megtanulni. “ – Ha túlzás is, van benne valami.