Európa, oh, Európa…
A legismertebb európai mítosz szerint Európát, a föníciai király lányát, magát fehér bikának álcázva, Zeus elrabolta. Európa, mint önálló földrajzi egység az időszámítás előtti 5-ik századtól viselte ezt a nevet, amit már Herodotus is használt. Ókori görögök ez időtől már megkülönböztették Európát, Ázsiát és Afrikát, de a “kontinens” (terra continens), vagyis összetartozó földterület fogalma csak a 16. században jelent meg. Itt virágzott a görög és római civilizáció, a renaissance kultúrája, innen indultak útnak a felfedezők, az ipar forradalmak, itt jelent meg a jóléti állam. Más szóval Európával évszázadok óta számolni kell. És akkor jön egy tudatlan politikai akarnok, és temetni akarja Európát.
A minap Donald J. Trump, az Egyesült Államok elnöke ugyanis a “decaying” (rothadó) szóval jellemezte Európát. Ez magánvéleményének és ordenáré modorának a megnyilatkozása volt. Az alpári kifejezések mellőzésével, de lényegében ugyanilyen tartalommal azonban hivatalos amerikai kormánydokumentum is megjelent,
Nyilvánosságra hozták az új amerikai nemzetvédemi stratégiát. Ilyen dokumentumot az amerikai kormányok évente készítenek, s ez meghatározza az USA minden lépését. Megdöbbenve olvasom a 29 oldalas dokumentumot. Nem lehet szó nélkül elmenni e stratégiai koncepció tartalma és felháborító, egy jó középiskolai diák ismereteit alulmúló hibái mellett.
Hadd kezdjem “A nemzet elsődlegessége” (Primacy of nations) alcím alatti fejtegetésével. 2025-ben az amerikai kormányzat képes azt állítani, hogy “a nemzet-állam az és marad is az alapvető egység amire a világ épül.” “A világ akkor működik a legjobban – állítja – ha a nemzetek saját nemzeti érdekeiket állítják az első helyre és védik szuverenitásukat. Az Amerikai Egyesült Államok ugyancsak saját érdekeit állítja első helyre és arra biztatja a többi nemzeteket, hogy ugyanezt tegyék. Az Egyesült Államok -- szögezi le a stratégiai dokumentum -- “ellene van a nemzeti szuverenitást sértő nemzetközi szervezeteknek” és azok átalakítását igényli úgy hogy ne gáncsolják, hanem támogassák a nemzetek szuverenitását”.
Fogom a fejemet. Valóban egy jó közepes gimnazista is tudja, hogy a nemzetállam nem öröktől való és örök életű. Mi több, mindössze a 18-19 századok fordulójától jelent meg. A korábbi államformációk zömében soknemzetiségűek voltak. Nekünk nem kell messzire mennünk: Magyarország négy évszázadon át Ausztria, majd az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. De maga az akkori Magyarország sem volt nemzetállam. Elég, ha visszapillantunk a Trianoni Békeszerződés előtti Magyarország lakosságának összetételére: 1910-ben a magyarok aránya 54 százalék volt, míg 16 százalék román, 11 százalék szovák, 10 százalék német és néhány százalék rutén és szerb lakott az országban. Ha a dokumentum írói kicsit utánaolvastak volna, felfedezhették volna azt is, hogy a nemzetállamok nemhogy a világ legjobb működéséhez járultak volna hozzá, de, épp ellenkezőleg, kétszáz év alatt a háborúk kirobbanásának fő okai voltak. A kisebbségek sokszor kezdeményeztek függetlenségi harcot, illetve szomszéd államok sokszor harccal segítették az elnyomott kisebbségeket. Merthogy a nemzetállamok a legritkább esetben homogének, és az összeütköző érdekek konfliktusokhoz vezetnek. Az érvelés úgy tesz, mintha maga az USA is kétséget kizáróan tipikus nemzetállam volna, holott a soknemzetiségű lakosság csak néhány alapértékben (az alkotmányban kifejtett szabadság, demokrácia) egységes – már amennyire egységes – legtöbb más tekintetben – kultúra, hagyományok -- nagyon is különböző.
Ami pedig a “szuverenitást sértő nemzetközi szervezeteket” illeti, az Európai Unión kívül, amire az USA mostani kormányzata annyira ki van rúgva, a (brit) Nemzetközösség, az ENSz, az Amerikai Államok Szövetsége (OAS), a Délkelet Ázsiai Nemzetek Szövetsége, az Arab Liga, Oroszország mint federális állam is e kategóriába tartozik. A dokumentum a nemzetközi szervezetek szerepéről az itt összegezett sötét képet festi: aláássák a politikai szabadságot és szuverenitást, elnyomják az ellenzéket, cenzurát vezetnek be és a szabad beszéd ellehetetlenítését, a nemzeti identitás és önbizalom elvesztését okozzák. Ez legnyilvánvalóbban az Oroszországhoz való viszonyban látható, merthogy az európaiak többsége Oroszországra mint egzisztenciális fenyegetésre tekint -- mondják, mintha ez alaptalan volna. Amerikai közvetítésre lesz majd szükség – így folytatja –a stabilitás visszaállításához. Oroszországot a dokumentum nem kritizálja.
A stratégia sötét képet fest Európáról. A kontinentális Európa, állítja, gazdaságilag stagnál, rosszra fordítja anyagi erejét és hanyatlóban van. 1900-ban, mondja, a világ nemzeti jövedemének 25 százalékával rendelkezett, ma viszont csak 14 százalékával. Ez részben azon nemzeti és nemzetközi szabályozások következménye – állítja - melyek aláássák a kreativitást és szorgalmat. “Ha ez a folyamat folytatódik – szögezi le az amerikai dokumentum – Európa két évtized, vagy még rövidebb idő alatt felismerhetetlenné válik. Kérdés, hogy marad-e olyan európai ország mely gazdaságilag és katonailag elég erős ahhoz, hogy érdemes legyen vele szövetségre lépni”.
Európa hanyatlik, mert részesedése a világ nemzeti jövedelmének megtermelésében 25-ről 14 százalékra hanyatlott?? És az Amerikai Egyesült Államok? Kár, kedves amerikai kormányzati szakemberek, hogy ezt nem nézték meg. Ezzel a mércével mérve ugyanis Amerika is hanyatlott, méghozzá nem is kis mértékben: mig négy évtizeddel ezelőtt, 1985-ben az amerikai GDP a világ GDP-jének több, mint egy-harmadát, 34 százalékát érte el, napjainkban már csupán alig több, mint egy-negyedét, 26 százalékát éri el. Az ok nyilvánvaló. Nem Amerika hanyatlott hanem néhány más ország és kontinens fejlődött gyorsabban, mint Európa vagy Észak Amerika. Kína és India jelentősen előretört. Ázsia részesedése – mely 1913-ban a világ GDP-jének 27 százalékát, ma 40-50 százalékát éri el.
Lamentál a dokumentum az európai szabályozások miatt, melyek – mint írja – “gazdasági és civilizációs megsemmisüléshez” vezetnek. Csak nehogy azt higgyük, hogy a féltés beszél az amerikai kormányzatból. Jól ismert, hogy az EU – valóban egyre szaporodó – szabályozói az egységes piacot célozzák, közös sztenderdeket állítanak fel az európai üzleti és egyéni vállalkozások elé. A végeredmény egy ütőképes, egységesen működő gazdasági hatalom lesz (vagy már ma is az), amely mint egész versenytársa az amerikainak. Ezt a versenyt nem kívánja ez az amerikai adminisztráció, inkább megosztani kívánja Európát, mint egyesíteni. Hol van már az az idő a II. világháborút követően, amikor az USA elsőként ösztönözte egy egyesült Európa létrehozását? Kissinger és a Nixon kormányzat volt az, amely versenytársat szimatolt, s észrevette, hogy az egyesülő Európa túlnőtt az amerikai célokon. s ezt a pálfordulást most a Trump kormányzat rosszindulatú nyílt ellenségeskedéssé alakitotta.
Európa, oh, Európa, ébresztő!