Emberi jog?

Megáll az ész! Anders Behring Breivik (új nevén, amit a börtönben hivatalosan felvett, Fjotolf Hansen) norvég tömeggyilkos, aki 21 éves börtönbüntetését tölti, pereli a norvég kormányt “emberi jogainak megsértéséért”. Már börtönélete első évében 27 oldalas panaszlevelet küldött a börtön igazgatójának. Nem is először pereskedik, hiszen már 2016-17-ben is perelt és az Európai Bírósághoz folyamodott, tiltakozva a sűrű motozás és más raboktól való elkülönítés ellen. Megsértik emberi jogait. Ugyancsak panaszkodott a börtön-koszt minősége ellen és a koszt plasztik dobozban való felszolgálását is sérelmezte. Ijesztő, de első fokon akkor meg is nyerte a pert, amit csak felsőbb fokon veszített el. Most újra perelt, ugyanis 12 éve, amióta börtönben van elkülönítve tartják, és a börtön alkalmazottakon kívül nem érintkezhet senkivel. Ez, ahogy mondja, a legnagyobb embertelenség. Breivik már letöltötte büntetésének több mint felét, tehát szabadulásának lehetősége is megjelent a horizonton.

Hadd emlékeztessek Anders Behring Breivik bűntényére, amely 2011-ben megrázta a világot. Kilencven perccel mielőtt az általa elhelyezett bomba felrobbant volna Osloban ezer címre szétküldte 1.500 oldalas, “2083: Európa Függetlenségi Deklarációja” című nyilatkozatát az Interneten, melyben elmarasztalta a “marxista multikulturális összeesküvést Európa iszlamizálására” és a sajátos európai nemzeti kultúrák megsemmisítésére. “Meg kell előznünk identitásunk, kultúránk, hagyományaink és nemzetállamunk  lerombolását”. (Ez nem hangzik idegennek a magyar olvasó számára, hiszen több, mint egy évtizede a lagmagasabb kormányzati színtről naponta hasonlókat hallhat.) Memorandumában elmarasztalta a feminizmust amely hozzájárul az európai társadalom szövetének szétzilálásához, és a patriarchális viszonyok visszaállítása mellett érvelt. “Európa folyamatos muszlim gyarmatosításáról” beszélt, melyet “a kulturális-multikulturális marxista hegemónia segít Nyugat Európában”. A szövegben 62 utalás van a Bibliára. Olyan című fejezeteket találhatunk, mint “A Biblia és az önvédelem”, vagy “Az önvédelmi harc keresztény igazolása”. A keresztény monokulturális Európát ismét a hazafiaknak kell vezetni. Ugyancsak egyetlen olvasómat sem fogja meglepni, hogy Breivik elragadtatással beszélt Vlagyimir Putyinról, aki “megérdemli tiszteletünket és legjobb barátunk lehet”. (Ez mind ijesztően ismerősen hangzik a magyar olvasónak.) Bírósági tárgyalásán 2012 februárjában Breivik felolvasott egy nyilatkozatot, kijelentve, hogy őt azonnal szabadon kell engedni és hősként ünnepelni, mivel “megelőző csapást mért az árulókra, akik kulturális genocídiumot, kulturális pusztítást végeznek a norvégok és kultúrájuk megsemmisítésére”. Ennek megakadályozására hirdette meg Breivik, hogy egy négy-generációs polgárháborúra van szükség, melynek során becslése szerint mintegy 140.000 árulót kell megölni.

Nem is késlekedett, elkezdte a tisztogatást. Első lépésként Osloban a volt miniszterelnök háza előtt autóban elhelyezett bombával nyolc embert megölt, majd felkerekedett és elment a szigetre, ahol a Norvég Munkáspárt ifjusági tábora működött, s ahol gyorstüzelő fegyverével 69 fiatalt mészárolt le s minegy száz fiatalt megsebesített. Ezek a tizenévesek – közülük a legfiatalabb 14 éves - lettek volna az árulók, a kulturális genocídium végrehajtói? Hetvenhét, zömében fiatal ember legalapvetőbb emberi jogát, az élethez való jogukat taposta sárba. Most pedig emberi jogainak megsértéséről kesereg mert elkülönítve tartják a börtönben?

A norvég börtön-viszonyok olyan embertelenek, hogy Breivik három-szobás börtön ‘cellája’ csak fürdőszobával, konyhával és TV szobával van felszerelve. Video játékokkal szórakozik, tornázik, egyetemi kurzusokat vesz matematikából és közgazdaságtanból. 50 évvel ezelőtt a norvég börtön viszonyok hasonlóak voltak az általános európai és amerikai börtön viszonyokhoz. Büntetni akartak. Az 1960-as évek végétől azonban ez Norvégiában gyökeresen megváltozott, és kellemes börtönviszonyokat alakítottak ki, ezzel is segíteni akarják a bűnőzők rehabilitációját. A Bastøy sziget börtönében a rabok szabadon járkálhatnak egy falusias környezetben. Síelnek, főznek, teniszeznek, kártyáznak. Saját strandjuk van. „Amennyire csak lehetséges, a börtönéletnek nem szabad különböznie a hétköznapi élettől” - fogalmazta meg a norvég büntetésvégrehajtás nézetét Tom Eberhardt börtönigazgató. A büntetések súlyossága és időtartama is megváltozott. A legsúlyosabb büntetés, ami Norvégiában létezik, 21 év elzárás.

Meglepő módon már Plato óta folyik a vita erről a kérdésről. Sokan azzal érvelnek, hogy nem büntetni kell, hanem a bűn elkövetőjének átnevelése a cél, hogy többé ne kövessen el hasonló bűncselekedetet. Ehhez nem szükségesek – mondják - szigorú elzárási körülmények. Mások ezzel szemben azt állítják, hogy az igazságszolgáltatás elsődleges célja az, hogy védje a társadalmat és biztonságot teremtsen, s ezt csak érzékelhető, szigorú bűntetéssel lehet elérni. Bertrand Russell azt a hasonlatot használta, hogy ha egy ember fertőző betegségben szenved, ezzel veszélyezteti embertársait is, tehát korlátozni kell szabad mozgását. “Ugyanerre a módszerre van szükség – tette hozzá - a bűnözés kezelésére is”. Más szakértők is azzal érvelnek, hogy a kemény elzárási körülmények megakadályozzák a további bűnözést és megtanítják a bűnözőt a bűnelkerülő magatartás erköcsi indokaira.

Amikor erről írok, nehezen tudom elkerülni a valamelyest ironikus hangvételt, mivel a norvég börtönviszonyok annyira egyediek és a kivülálló számára már úgyszólván nevetségesen kellemesek. Számomra megdöbbentő módon azonban ez a büntetés-filozófia ott működik. Norvégiában a világon a legalacsonyabb a visszaeső bűnösök aránya, mindössze 20 százalék. Igy azután a börtönök több mint felét bezárták. Az 5.5 millió lakosú országban nem egészen 3.000 ember van börtönben, vagyis minden 100.000 lakosból mindössze 55, miközben ez az arány Orosz-és Törökországban 325-330, Magyarországon 150 körül van, és az Európi Unió átlagában 102. Ez még akkor is meglepő, ha számításba vesszük, hogy az alacsonyabb szám a rövidebb bűntetésekből is következik. Nem hagyható figyelmen kívül azonban, hogy a jó norvég eredmény korántsem egyedül a büntetés versus átnevelés bünetőjogi gyakorlatának következménye. Érthetetlen is lenne ez a siker a norvég társadalom összműködése, a jól működö jóléti rendszer biztonságot teremtő sikere nélkül. Az állam közegészségügyre költött pénze, állampolgáronként 7.7 ezer dollár például a viágon az egyik lgnagyobb. Jövedelemre való tekintet nélkül a korházi ellátás ingyenes.

Ebben a környezetben az is jobban érthető, hogy Breivik egyedülállóan kegyetlennek tartja ami vele történik. Az izoláció megviseli, depresszió ellenes orvosságot, Prozac-ot szed. Mint feljelentésében leszögezte: “embertelen büntetése” ellentétben áll az Európai Konvenció emberi jogokat tartalmazó deklarációjával. Mi több, ügyvédje Øystein Storrvik azzal érvelt a bíróság előtt, hogy Breiviket máris  szabadon kell engedni, hogy bizonyíthassa megváltozását, hogy tudniillik már nem veszélyes a társadalomra. A tárgyalás során Breivik egyszer elsírta magát. “Eszembe jutott Norvégia és Európa, amelyeket gyilkos politikusok és újságírók uralnak. És eszembe jutott haldokló országom” – magyarázta elgyengülését a hatást vadászva.

Árulkodó epizód volt azonban, hogy 2024 januárjában, amikor újratárgyalása és esetleges kegyelemben részesítése újra a bíróság elé került, Breivik náci karlendítéssel köszöntötte a bírókat és a közönséget amikor belépett a tárgyalóterembe. Most is fenntartja náci hitvallását, és megerősítette, hogy harcolni fog, ha nem is erőszak alkalmazásával, a “fehér hatalomért”. Ennek érdekében regisztrálni akar egy náci politikai pártot és futni fog parlamenti megválasztásáért. 

A nácizmus nem volt ismeretlen Norvégiában. Az ország náci-német megszállása, 1940 junius 10-e után a norvég náci katonatiszt, Vidkun Jonssøn Quisling alakított kormányt és Hitler helytartója volt. Quisling neve a kollaboráns nemzetközi szinonímájává vált. Mintegy 15.000 norvég önként csatlakozott a náci hadsereghez. A háború után közel 93.000 norvégot tartóztattak le náci kollaboráció vádjával, 20.000-et elítéltek, s - akkor még volt ilyen büntetés - 77-en életfogytiglani börtönbüntetést kaptak és 25-öt kivégeztek (többet, mint Németországban).

Napjainkban kétséget kizáróan valós társadalmi probléma a bevándorlók növekvő száma Norvégiában, ahol 2000 óta megháromszorozódott a betelepültek létszáma és azok gyermekeivel együtt az összlakosság egy-ötödét teszik már ki. Ennek ellenére azonban a gazdag ország jól bírkózik meg ezzel a feladattal. Ebben az is közrejátszik, hogy a legnagyobb bevándorolt csoportot európaiak, lengyelek és litvánok képezik. Norvégiában nincs is termékeny talaja egy fasiszta pártnak. Jól mutatja ezt, hogy az 1988-ban megalakított Norvég Nemzeti Szocialista Mozgalomnak mindössze 150 tagja van. Ne feledjük: Norvégia Európa leggazdagabb állama és a világ egyik leggazdagabb országa. Egy főre jutó nemzeti jövedelme magasabb, mint Svájcé és a skandináv országoké, majd kétszerese a francia, vagy angol színtnek és egy-negyeddel nagyobb az amerikainál. Több mint négyszer nagyobb a magyarnál. Jól működő jóléti állam, ahol a szegénységben élők aránya mindössze nyolc százalék, fele, mint a gazdag Egyesült Államokban. A bűnözés aránylag alacsony: számát és arányát tekintve Norvégia a 104-ik a világon (az USA 57-ik és Anglia 68-ik helyével szemben). Ráadásul a bebörtönzött bűnözők egy-negyede bevándorló.

Őrült-e Breivik vagy nem, az teljesen érdektelen. Ami egyedül érdekes: szép-szép elképzelés a rehabilitációs törekvésen alapuló, rövid és kellemes börtönbűntetés, de nem szabadna ismét veszélybe sodorni a társadalmat egy ilyen ember szabadon engedésével.